kamatado




Vagyis azok megtakarításainak kamatait. Nyilván megtakarításnak minősül, amit az ember nem vesz le a





folyószámláról, hanem azon tárol, és kamatot kap utána. – Nos, ezt a kamatot adóztatják pluszban.

Eddig is volt kamatadó, most a mellett még plusz 13 százalék szocho, vagyis összesen 28 százalék adót

kell fizetni a kamat után.




Tehát nem a számlán lévő megtakarítás összege után, hanem a megtakarításért járó banki kamat

összegéből számolandó ki a 28 százalék összességében.

A kormány ezzel arra akar ösztönözni, hogy az emberek ahelyett hogy a bankban tartják a pénzüket,

inkább állampapírba fektessenek.

Ezzel csak az a gond, hogy akinek alacsony a jövedelme, az nem vásárol állampapírt, örül ha megél, és

félretesz pár tízezer forintot probléma esetére.

Viszont kamatadót neki is fizetni kell.

Egy vigasz van, hogy elvileg a veszélyhelyzet idejére vetették ki ezt az adót – amit persze bármikor

meghosszabbíthatnak, mint ahogy ezt teszik már jó ideje.

forrás