falusimariann0240629 202005 678x381

Falusi Mariann több mint három évtizede az ország egyik legnépszerűbb énekesnője, hiszen 1988-ban alakították meg a Pa-Dö-Dö együttest Lang Györgyivel.
Azt már kevesebben tudják róla, hogy 1977–1980 között elvégezte a Konzervatóriumot. 1979–1983 között a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult.

1983-ban a Ki mit tud? győztese lett dzsesszénekes kategóriában. 1983–1985 között a Stúdium Dixieland szólóénekese volt. [ ]
1985-ben Kubában fesztiválgyőztes lett. 1985–1988 között a Vígszínházban szerepelt. 1986-ban Mongóliában lett fesztiválgyőztes.

Mariann a Story magazinnak mesélt arról, hogy miért nem lett soha gyermeke: „Nem szenvedtem attól, hogy nem lettem anya. Sőt nem is akartam az lenni.
Az anyukám viszont szeretett volna nagymama lenni, többször is elmondta, mennyire vágyik egy unokára, és hogyan kényeztetné őt.

De mivel Anyucikám érzelmileg is intelligens ember, nem nyaggatott, hogy szüljek. Elfogadta, hogy az unokázás kimarad az életéből” – vallotta be őszintén az énekesnő.
Mariann rengeteg időt tölt kertjében, ami meg is látszik, hiszen káprázatosan szépen gondozza.

Íme egy videó róla, amit már közel 150 ezren tekintettek meg:

forrás