borbasmarcsi616 075830 678x381

Borbás Marcsi és a 20 éve tartó szerelem története

Borbás Marcsi 27 éve kezdte médiás pályafutását, azóta az egyik legnépszerűbb műsorvezetővé vált Magyarországon. Bár korábban sokat beszélt magánéletéről, több mint 20 éve tabu téma ez számára, mióta megtalálta élete párját, Dezsőt.

 

Dezsőt 2002-ben a Hír TV-ben ismerte meg, ahol együtt dolgoztak. Egy év elteltével egy bálon közelebb kerültek egymáshoz, és azóta elválaszthatatlanok.

Dezső producerként dolgozott Marcsi Gasztroangyal című műsorában is, de nyilvánosan soha nem jelentek meg együtt. Kapcsolatuk mindig erős maradt, sosem voltak komoly hullámvölgyek vagy válságok. Közösen döntöttek úgy, hogy Solymárról egy őrségi parasztházba költöznek, ahol nyugodtabban élhetnek és dolgozhatnak.

Bár Marcsi férje nem szeret a nyilvánosság előtt szerepelni, volt kollégáik jól ismerik őt. Egy szakmabeli ismerősük szerint mindketten magánéleti és szakmai csalódásokon vannak túl, ezért vigyáznak a kapcsolatukra, és együtt tudnak egyensúlyban élni.

Közös cégük van, és szabadidejüket is együtt töltik. Marcsi és Dezső kapcsolata példaértékű, és úgy vélik, hogy ha a nyilvánosság előtt élték volna életüket, talán már nem lennének együtt.

Dezső nem szeretné, ha Marcsi a médiában vagy közösségi oldalain beszélne róluk, és Marcsi ezt tiszteletben is tartja.

 

Nagyon ritkán beszél a magánéletéről, de korábban elárulta, hogy Dezső az élete párja, és ha nincsenek együtt, minden percben hiányzik neki. Marcsi humorosan így fogalmazott: „Én kiböjtöltem a férjemet… Pontosabban megszenvedtem a magamét két rövid, elrontott házasságban.”

Kevesen tudják, de Marcsi már a harmadik férjével él együtt. Az első házassága nagyon fiatalon köttetett és elhamarkodott döntés volt. Ezt követte egy tízéves kapcsolat, amelynek végén el is jegyezték egymást, de az esküvő előtt jött egy nagy szerelem.

 

Marcsi egy forgatásra utazott Hódmezővásárhelyre, ahol első látásra beleszeretett Józsiba, a jóképű kísérőfiúba. Ez a kapcsolat négy hónap után házassággal végződött, de nem tartott sokáig. A földrajz-testnevelés tanárral való házasság rövid életű volt.

borbasmarcsiferje3

Forrás