hernadijudit0x381

Hernádi Judit lánya, Tarján Zsófi 19 éves kora óta él egyedül, ám most ismét költözésre, összeköltözésre adta a fejét. És nem akárkit választott.

Az énekesnő csaknem húsz év után újra összeköltözött édesanyjával, Hernádi Judittal. Néhány hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy kicsit nyugodtabb, csendesebb helyen, a belvárostól távolabb szeretne élni.

Átmenetileg, amíg nem tudta elfoglalni új otthonát, visszaköltözött édesanyjához, Hernádi Judithoz. Abba a szobába, ahol kislányként élte a mindennapjait – árulta el a Borsnak. Zsófiban rengeteg emléket

idézett meg az a szoba, ahol gyerekként és tinédzserként élt. Imádja híres édesanyját, de azt elismeri, csöppet sem volt egyszerű az együttélés.

– Érdekes időszak volt, aminek hátrányait és előnyeit is megtapasztaltuk, ugyanakkor mindketten örülünk, hogy már vége – kezdte mosolyogva a Honeybeast énekesnője.

– Sajnos a nagy beszélgetős esték, órák elmaradtak. Viszont abban a pillanatban, ahogy elköltöztem, máris jött a telefon: Jaj, Zsófikám, csak azért hívtalak, hogy elmondjam, szeretlek! – rögtön elkezdtünk nosztalgiázni – nevetett fel.

Forrás