zart osztaly
Az énekesnő a KeljFelJancsi nevezetű, YouTube-on megjelent műsor legújabb adásában fejtette ki, már visszajáró vendégnek számít a pszichiátrián, és nemrég zárt osztályra is került.

Bár Czerovszky Henriett nevét olvasva nem mindenkinek ugorhat be egy-egy általa énekelt dal, ő adta a hangját olyan, azóta már ikonikussá vált magyar slágerekhez,




MINT A CSINIBABA CÍMŰ FILM BETÉTDALA, ILLETVE A BALATONI LÁZ ÉS A GYERE ÉS TÁNCOLJ. 





Az énekesnő nemrég Fiala János YouTube-on megjelenő műsorának, a KeljFelJancsinak a legújabb adásában számolt be lelki problémáiról, amelyek meggátolták őt abban is, hogy sikeres karriert fusson be.

Ahogy kifejtette, már tíz éve jár vissza a pszichiátriára, és nemrég zárt osztályra is került, ahol három hónapig tartózkodott. Czerovszky elmondása szerint neki magát kell fenntartani, és úgy véli, a sors pont emiatt nem engedte, hogy gyereke szülessen.

Nemrég az idegosztályra kerültem, volt olyan rész is, amikor zárt osztályon voltam. Magánéleti okok miatt kerültem oda, nem tudtam magam fenntartani




– mondta a műsorban.

Szót ejtettek arról a korábbi esetről is, amikor rátámadt azokra, akik kórházba vitték volna őt. Mint kiemelte, akkor már nem volt képben, és azóta sem tudják, milyen betegsége lehet. Hozzátette, amikor bekerül a kórházba, próbálják lehozni a módosult tudatállapotról, ami a bipolaritással van összefüggésben, olyankor sokat képzelődik – és nem is emlékszik arra, mi történt vele. 

Az énekesnő kifejtése szerint bipoláris zavara a gyermekkoráig vezethető vissza, pontosabban a mostohaapjáig, aki alkoholista volt. Megesett, hogy megverte, kukoricán térdepeltette, illetve lelkileg bántalmazta nemcsak őt, hanem az édesanyját is. Bár hazánkban, illetve külföldön is próbálkozott a karrierépítéssel, nem tudott az éneklésre koncentrálni. Egy időben nagymamáját ápolta, és az ingerszegény környezet miatt az alkohol rabja lett, ami elmondása szerint közvetve vezetett ahhoz, hogy pszichés problémái lettek. 

Amikor azt érzem, hogy tehetetlen vagyok a körülöttem lévő negatív ener­giákkal szemben, mindig az alkoholhoz nyúlok. Az ital pedig triggereli a rossz állapotomat

– jelentette ki, hozzátéve, a The Voice című műsorból való kiesése tette őt teljesen tönkre, akkor került először pszichiátriára, és idegösszeomlást is kapott. Mint megjegyezte, hogy új életet kezdjen, Szatmárcsekére fog költözni, és egy újabb albumon is szeretne dolgozni.

zartosztaly