Gregorb

Gregor Bernadett csupán egy fellépés miatt szeretett volna Torontóba utazni ottani magyarok meghívására, de rémálom lett az

utazásból. Már hetek óta ezzel kel és fekszik, vízumát váratlanul visszavonták, pedig csütörtök reggel kellene gépre szállnia.

Beutazási engedélyét törölték, majd zavarba ejtően személyes kérdéseket kapott

– Kellett az erkölcsi igazolványom, az adóbevallásom, a munkáltatói igazolásom, de még az is, mennyi pénz van a számlámon, ki tudom-e fizetni a hazautat. Mivel a repülőjegyem retúr, akkor is vissza tudnék jönni, ha nem lenne pénzem – magyarázta Gregor Bernadett, aki azt megérti, hogy a vízumkérelemben szerepelnek olyan kérdések, miszerint van-e Magyarországon tulajdona, munkája, illetve büntetett előéletű-e az ember. – Ám meglepődtem, amikor Laci felhívott, hogy azt kérdezik, mikor halt meg az édesanyám, vagy mikor váltam el legutóbb. Na, ezen felhúztam magam! Ezek szenzitív, személyes adatok, már bocsánat, de ehhez kinek mi köze? Ekkor tényleg azt gondoltam, hagyjuk a fenébe az egészet, így is hatalmas macera megoldani, hogy legyen, aki vigyáz a fiamra és ellátja az állataimat – háborodott fel a színésznő, aki személy szerint egészen az utazás napjáig nem kapott írásos értesítést arról, hogy ha egy szinte egésznapos utazás után megérkeznek Kanadába, be is engedik őket.

Az ügyintézést bonyolító Gonda László elárulta a Blikknek, nemcsak a bizonytalanság okozott idegeskedést, hanem az is, hogy a második körben bekért iratokat le kellett fordíttatni.

– Csak az Országos Fordító Iroda által hitelesített papírokat fogadták el, és ezek beszerzése százezer forintos tétel – árulta el a zenész, hozzátéve: a kanadai hatóság a másfél hónappal ezelőtt beadott kérelmet április 20-án utasította el, a hiánypótlás elbírálására egy hónapos határidőt ígérve, így viszont Gonda és Gregor nem repülhetne.

– Mivel előzetesen megkaptuk az eTA-t, azaz a kanadai vízumot, megvették nekünk a repülőjegyet, amelyet, ha a kanadaiakra várunk, el is vesztettünk volna. Végül kedden elutaztam Egerből Budapestre, bementem a kanadai nagykövetségre, ahol közöltem, addig nem megyek el, amíg nem kapok választ. Persze, a biztonsági őrön túl nem jutottam, mert nem volt ügyfélfogadás, ám végül egy alkalmazottnak el tudtam mondani a panaszom – árulta el a zongorista, aki azt is tudja, hogy itthon és Kanadában is több politikus próbált segíteni.

Ugyan elvileg egy nappal az indulás előtt rábólintottak az utazásukra, nyugodtak csak akkor lesznek, ha be is engedik őket Kanadába, a konzuli szolgálat hivatalos honlapján ugyanis a következő olvasható: „Az eTA megléte önmagában nem biztosít belépési jogot! A határellenőrzést végző kanadai hatóság ugyanúgy kérheti a beutazó magyar állampolgároktól a visszaúti repülőjegy, a kiindulás országához történő kötődésének, illetve a tervezett kanadai beutazása céljának és körülményeinek bemutatását.”