szinetar




Megdöbbentő vallomást tett volt férjéről a színésznő. Kapcsolatuk akkor jutott el a szakí­tásig, amikor





Bereczki karrierje felépült, s már nem volt szüksége támogatásra.

Nagyot robbant három éve Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szakításának híre, hogy az ország

álompárjaként emlegetett színész-énekes duója beadta a válási papírokat. Szinetár időközben harmadszor




is megházasodott, hozzáment Makranczi Zalánhoz, míg volt férje szingliként habzsolja az életet.

Dóra volt a háttér

Azóta sem beszéltek sehol a szakításuk valódi okáról, mindketten kölcsönösen tisztelettel nyilatkoznak

egymásról. Ezért is meglepő, hogy most Szinetár megtörte a csendet és a Nő Háromszor című műsor

felvételén elárulta, miért váltak el.

Meggyőződése, csak azért tartottak ki egymás mellett olyan sokáig, mert amikor magánéletük éppen

válságba került, akkor a színpadon mindig újra egymásra találtak. Ennek ellenére többet álltak harcban

egymással, mint békében.

Az ATV-n péntek este adásba kerülő Nő Háromszor műsorvezetőit is meglepték Szinetár szavai.

– Büszke vagyok rá, hogy az a főiskolás fiú, akit megismertem, mellettem nőtte ki magát Bereczki

Zoltánná – ecsetelte a színésznő. – S azzal is tisztában voltam, hogy ehhez elsősorban a szép pasztell

hátteret biztosíthattam.

A szakítás pillanatát is sorsszerűnek tartja, ami akkor jött el, amikor egy ponton túl Zolinak már nem volt

szüksége rá…

Amikor elmondtuk Bereczkinek, hogy a volt felesége szerint azért váltak el, mert miután felkapaszkodott a

hátán, már nem volt rá szüksége. Zoli meglepődött:

– Köszönöm a lehetőséget, de nem szeretném kommentálni, méltatlannak tartom.

Országos ismertség

Mivel a másik fél nem beszél, hogy egységes legyen a kép, azokban a színházakban érdeklődtünk, ahol

közös pályafutásuk során megfordultak. A kollégák, barátok szívesen beszéltek, de csak név nélkül, nem

akarnak haragot. Elismerik, hogy a karrierjüknek jót tett a szerelem, de úgy vélik, Zoli tehetsége

vitathatatlan. Befutott volna Dóra nélkül is, csak később.

– Amikor az ismert lány és a tehetséges fiú megismerkedtek, Zoli főiskolás volt, és főszerepet játszott a

Madáchban – meséli egy idősebb volt kolléganő. – A Nyomorultakban ő volt Marius. De játszott a Fame-

ben, és ő kapta Pilátus szerepét a Jézus Krisztus szupersztárban. A Sors bolondjaiban már együtt léptek

színpadra, de azt a szerepet az osztályfőnöke, Szirtes Tamás osztotta Zolira.

Bereczki a tehetségével ért el sikereket, de az is tény, hogy ezt meggyorsította a szerelmük, mivel az

országos ismertséget, sikert az hozta meg, amikor közösen léptek fel Dórával, akivel 2005 nyarán

házasodtak össze. Musical Duett lemezeikért-koncertjeikért valósággal megőrültek az emberek.

A közönség dönt

– A hozzájuk közel állók tudják, aki a kapcsolatuknak nem adott több esélyt, az Szinetár Dóra volt! – árulta

el egy kolléga a másik színházból. – Mikor hozzánk került, Zolit azonnal ki­emelte a direktor a statiszták

közül, úgy játszott az Utazásban és az Elizabethben. 2004-ben a Rómeó és Júliában Bereczki lett sztár,

óriási Mercutio volt. Nem véletlen, hogy a Rebeccában már rájuk osztották a főszerepet. Emlékszem, Zoli

mennyire büszke volt, amikor 2006-ban egyedül telt házas koncertet adott Budapesten. Dóri nélkül. És

nem akkor, hanem hat év múlva váltak el. Zoli megnyerte a Sztárban sztárt, és azóta is telt házas

nagykoncerteket ad, országos turnékra megy, főszerepeket játszik. A közönség dönt, a produktum számít.