varkonyiandi




Az orvosi egyetem melletti hobbinak indult, a televíziózás lett Várkonyi Andrea hivatásavált. Andi





akkoriban dolgozott a TV2-nél, amikor a kereskedelmi tévézés a hőskorát élte, és minden este

kétmilliómnézőt ragasztott a képernyő elé. Nem csoda hát, hogy szakmáját ilyen hihetetlenül

megszerette. „A tévézés anno egy hobbi volt, aztán egyszer csak a hivatásommá vált. Mára annyira




természetes közegemmé vált, hogy ha belépek egy stúdióba, olyan, mintha hazamennék” – mesélte a

Andrea, aki arról is beszámolt, hogy milyen kapcsolatokat tudhat magáénak ezekből az évekből. „A hosszú

évek alatt születtek barátságok is, amelyek közül van, aminek vége szakadt, és van, ami megmaradt.

Férjhez mentem, családom van, és elmondhatom, hogy sosem kapaszkodtam senkibe, sosem voltam

rászorulva mások segítségére. Rengeteget tanultam, dolgoztam, a saját erőmből jutottam el oda, ahol

most tartok – mondta. Sokáig azt hitte, sosem megy férjhez Nagyon sokáig nem talált rá a szerelem, bár

bevallása szerint akkoriban máshol voltak a prioritások. Ez azonban szerencsés fordulatot vett, és tavaly

szeptemberben hozzá is ment a miniszterelnök barátjához, Mészáros Lőrinchez. „Amikor megismertem

Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált, rövid idő elteltével megkérte a kezem, és én igent

mondtam, mert a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy összekötjük az életünket” – mondta

el még a házasságkötés idején Andi, és úgy tűnik, a szerelem azóta sem hagyott alább, sőt, mint kiderült,

közelgő házassági évfordulójukra a milliárdos üzletember egy kis meglepetéssel is készül: „Szerelemben,

szeretetben élünk, és mindketten izgatottak vagyunk, mert közeledik a házassági évfordulónk! A férjem

meglepetéssel készül; azt kérte, azon a hétvégén ne csináljak programot, tegyem magam szabaddá!

Régebben nem nagyon tudott titkot tartani, de mostanra már belejött, és valószínűleg tényleg csak azon

a napon fogom megtudni, mivel készül” – mondta. Sokan gondolhatják, hogy Várkonyi Andrea élete igazi

tündérmese, hiszen párja nemcsak az ország leggazdagabb embere,… Én azért kíváncsi lennék, milyen

közös témáik lehetnek a pénzen, vagyonon kívül, meg hogy hová menjünk legközelebb. Jó lenne egy

olyan igazi beszélgetést hallani – hisz Andri arról beszélt, hogy igazi szellemi társ a Lőrinc. Akkor pedig

ugye minden témához érdemben, építő jelleggel hozzá tud szólni….